2011. augusztus 4., csütörtök

Hospital..again

Szerintem nagyon büszke vagyok magamra. Tegnap kimentünk a Deákra, Daniékkal, éshát volt nálunk pia, nemis kevés. majdnem mindenki ivott körülöttem, csak én és kedvesdrága edward nem. kurvára nehezen bírtam ki, mert ugye rengeteget iszok és nagyon hozzávagyok szokva. Szóval kibírtam. Egyébként kicsit szomorú, vagyis hát szerintem az azvolt, hogy Daniék ittak. Még ígyis, hogy bekerültünk detoxra, és átszenvedtünk két éjszakát...és nekik már nem az első detox volt. jó, nekemse de nekik márvagy a negyedik, pontosan tudják hogy milyen ha nem mértékkel iszol..mégse vigyáztak, és ááá. namindegy. jóvolt, én ügyesvoltam, a többi az ődolguk nemakarok beleszólni. aztán este. hátelőszöris, kurvára unatkoztam. szóval befeküdtem az ágyamba, zene, fészbúk. aztán leveleztem, jólelvoltam. :'D Fürödni nemkellett volna elmennem, azthiszem. mert ugy én okos , úgy fürdök hogy minden eggyez négyzetcentiméter vizes, még a plafon is szinte. sokszor megjártam már, kiestem a kádból, elestem stb. de soha nemlett komolyabb bajom, valamiért mindíg megúsztam. hát most nemsikerült. helyzet a következő: felöltözök, kiengedem a hajam, és csodák csodájára belelépek a legnagyobb vízbe és úgy elcsúszok hogy a fejemet beverem a kádba, a bokámmal nem nemtudom mitcsináltam, de kurvára fájt. mivel nálamvolt a telefon, gyors fészbuk, hátha valaki tudja h ilyenkor miafasz van. mondták is, hogy vagyficam, vagy eltörtem. ficamlett, kijött a csont a helyéről, szóval anyuék jöttekis haza és mentünk a nemtudom melyik kórházba xd doktorbácsi jött, mondta mivan, meghogy visszakell rakni. kérhettem volna érzéstelenítést, de neeem, nekem az nemkell. inkább szenvedek. hát szenvedtem is, bekönnyeztem és elsikítottam magam, annyira fájt. és ugy benne volt, hogyha nemjó helyre tolja, akkor mégegyszer. nembaj, nekem ilyen nemvolt visszament elsőre. aztán még jöttek a papírok mert kikönyörögtem hogy hazamehessek, nemvolt kedvem balesetin rohadni. szóval The Forgotten Oblivion próba ugrott, ésha nemjövök helyre akkor a Sunday Bloody Sunday és a SZIGET is. hurrá. végülis énvoltam hülye. namindegy. szerintem ennyi voltam. :3

xoxo ~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése